2011. május 27., péntek

Zalán Tibor: A rettentő görög vitéz (*****)

Egy valamire való mitikus hős küzdelmének kilátástalanságában, vívódásaiban válik heroikussá, ennyiben Thészeuszunk is mítoszi pózba merevedhetne, hiszen töpreng és tanácstalankodik ő eleget, hallgat a megérzéseire is – de a szenvedés, egyáltalán a magasztosság távol áll tőle (és ő nem is igyekszik közelebb férkőzni hozzájuk). Itt éppen egy mítosz mítosztalanítása zajlik, de nem rítus híján, hiszen a mesélés, újramesélés rituáléja nagyon is élő módon nemcsak az személyköziségben lehetőségként rejlő meghittséget, hanem a társas-játékot is mozgósítja. Sokkal inkább az emberfelettiség kiiktatásáról van szó (az a kis sorsszerűség meg hiperbolizáció legyintésre érdemes): úgy lesz a mítoszból mese, hogy nem az ember-mivolt tragikuma hangsúlyozódik, hanem az emberi, túlságosan emberi (néhol szó szerint is) letaglózó humor élteti. Itt imigyen éppen mítoszteremtés folyik: a görögségében is időn kívüli és kortalan kamasz világlátásának, világépítkezésének mítosza épül. A végzetből így lesz kaland, az élet-halál harcból szerepjáték, mitikus hősből így lesz sztár („róla szól majd minden kardal”).





A kritika többi részét lásd az ÉS-ben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése