2010. május 3., hétfő

Vannak a gyerekirodalomban szó szerint évszázados témák, és ezek nem mindegyike gyermekien kedves, sőt, a meseirodalomból örökölt legtöbb téma nem az, a felnőtté válás (próbatételek-szövetségesek/ellenfelek-sikeres teljesítés) sémájára épülő történetek nagyon is kemény, ha úgy tetszik, szocializációs problémákat dolgoznak fel. A gyerekirodalom terrénumán belül a gyerekeknek írt könyvek tematikailag annyiban különülnek el a gyerekolvasmányokká lett művektől, hogy míg az utóbbiaknál a műélvezeten túli funkciók jellemzően utólagosan rakódtak rá adott művekre, addig a célkorosztálynak szánt munkákban még elméletileg is alig lehetséges az irodalmi és egyéb, akcidenciálisan rárakódott funkciók szétválasztása. A gyerekirodalmi művek tematikai skálája folyamatosan szélesedik, így ezekben közvetlenül a gyerekolvasóknak címezve olyan problémák is megfogalmazódhatnak, amelyek nemcsak egyetemes érvényűek, de az aktuális társadalmi, szociális témákat, trendeket közvetítik. Az utóbbi néhány évtizedben már a legkisebbeknek szóló könyvekben is megjelentek olyan kérdések, amelyekről eddig nem nagyon volt ildomos beszélni. És ezek nagyon is fontos és érdekes tudnivalók a világról – lásd a filozófia négy alapkérdését Kantnál: Mit lehet tudnom? , Mit kell tennem? , Mit szabad remélnem? , Mi az ember? (Na jó, pl. a Bilikönyvet meg Kantot összehozni finoman szólva is, meg szó szerint is gázos kicsit, de hát ezek azért alapkérdések, mert a gyerek is ezekkel kezdi a világ tanulását.)
Napjaink szocio-kulturális viszonyai között az egyik legtöbbet hangsúlyozott kérdés az értékszférák különbözőségének nemcsak megtűrése, de pozitív előjelű elfogadása, egyáltalán a másság, különbözőség személyes és szociális integrálása. A témával történő multimediális foglalkozás arról szól, hogy ezt a képességünket igenis tanulni kell. Meg arról, hogy a másság jó.
Az irodalmi művek világépítkezésének egyik megkülönböztető sajátossága, hogy nem elvont fogalmi általánosítások szintjén fogalmazza meg a kérdéseit, illetve a válaszlehetőségeket, hanem minden egyes mű partikularitásában viszonyul a világhoz. Ezért nem problémamentes az ún. szocio témák gyerekirodalmi feldolgozása, ugyanis e könyveknek a történetek egyediségében mutatkozna meg kitüntetett létmódja: a referenciális funkció erőszakolt erősítése és ezzel együtt az általánosítás e művek irodalmiságának ellenében történik. A kortárs és a társadalomban aktuálisan jelen levő kérdéseket, esetenként szociális tabukat bemutató gyerekkönyveknél tagadhatatlanul nagyobb a valóságigény és az olvasók számára megnyíló identifikációs lehetőség, de a recepciót illetően adódik néhány kérdés. Elsősorban: egy szociális probléma (családi konfliktusok, beilleszkedési nehézségek, másság, magány stb.) centrálissá tétele a fikcionalitás ignorálásáig menően a művet megfoszthatja irodalom-lététől, hiszen nem irodalmi szövegként, hanem cselekvési mintagyűjteményként olvastatja. Másodsorban: az író által működtetett szándékolt vagy akár szándéktalan manipulatív mechanizmusok az (esetenkénti kizárólagos) érzelmi olvasat irányába tolják el a recepciót, ezzel a mű pedig megint csupán a tartalom, téma hordozójává lesz.
(Részlet a Gyermekirodalmi Fesztiválon elhangzott előadásból.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése